A Queen's Stories

Rólam

Erzsébet királyné alakja gyerekkorom óta szerves része az életemnek, egészen pontosan azóta, hogy először életemben megpillantottam őt László Fülöp festményén egy történelmi lexikonban. Lenyűgözött az a szépség, kecsesség és valami földön túli misztikum, ami a képen körbeveszi az alakját. Onnantól kezdve minden érdekelt, ami vele kapcsolatos. Természetesen számtalanszor láttam a Sissi- trilógiát a gyönyörű Romy Schneider főszereplésével, és miután megtanultam olvasni, mindig az Erzsébet életével foglalkozó könyveket kértem a születésnapomra, karácsonyra stb. Ennek nagyjából már 20 éve, a könyveim száma azóta meghaladta a százat, a rajongásom pedig azóta is töretlen.

Erzsébet királyné. Kép László Fülöp festménye után.
Forrás: Osztrák Nemzeti Könyvtár ÖNB Pf 6639 E110

Emlékszem, gyerekként mindig azt hajtogattam a családomnak, hogy én egyszer Erzsébetet fogom alakítani a nagyközönség előtt. Gimnáziumi éveim alatt emiatt készültem musical színésznőnek, mert szerettem volna egyszer az Elisabeth musical címszerepét eljátszani. Így lettem a Gyémánt Musical Stúdió (ma Thália Művészeti Egyesület) tagja három évig, ahol többek között magánének, színpadi jazz, és színészmesterség órákat vettem.

Az élet végül más irányba terelt, mérnöki főiskolai oklevelet és egyetemi mesterdiplomát szereztem, de az Erzsébet iránti szeretetem töretlen maradt. Ezt mutatja, hogy 2014-től diákmunka keretein belül a Gödöllői Királyi Kastély tárlatvezetőjeként dolgoztam. Itt, az Erzsébet-kultusz magyarországi központjában nem csak a királynéval kapcsolatban gazdagodott még jobban a tudásom, hanem megtanultam azt is, hogy hogyan lehet hatékonyan, de mégis szórakoztatóan beszélni a történelemről, legyen szó szinte bármilyen korosztályról. Az egyetem befejezése után, 2019-ben pedig valóra vált a gyerekkori álmom: a kastély főállású Erzsébet-megszemélyesítője lettem. Az elkövetkező két évben gyakorlatilag a múzeum arcaként végeztem a munkám: nemzeti és nemzetközi eseményeken képviseltem az intézményt, neves hazai és külföldi vendégeket fogadtam és vezettem körbe, országszerte kirakott plakátokon szerepeltem, reklámokban és történelmi témájú kisfilmekben alakítottam a királynét, valamint itt ismerkedtem meg az Élő történelem módszertanával is. Ennek köszönhetően dolgoztam ki például azt a különleges tárlatvezetési programot, ahol a látogatók „Erzsébet királyné” vendégeként járják be a királyi lakosztályokat, ahol, ellentétben egy hagyományos programmal, elsősorban nem a műtárgyakról, hanem a királyi család életéről és persze Erzsébetről meséltem, egyes szám első személyben.

Az első fényképek egyike Erzsébet királynéként.
Fotó: Rimóczi Gábor
Ruha: Czédly Mónika
D’Elia Szalon

Ekkor lettem a Nemzetközi Múzeumszínházi Szövetség (IMTAL) tagja is, ahol az Élő történelem neves és aktív előadóitól még többet tanultam a módszertanról és annak még tökéletesebb alkalmazásáról.

Ugyan kastélybeli helyem 2021 júliusában átadtam másnak, a királyné megformálása ma is szerves része az életemnek. Az azóta eltelt időszakban szabadúszó élő történelmi előadóként dolgoztam már többek között a Magyar Nemzeti Múzeum és a szombathelyi Savaria Múzeum remek csapatával is. Kiemelt tevékenységeim közé tartoznak közös előadásaink a témában Káli-Rozmis Barbara Erzsébet-kutatóval és írónővel, mind zártkörű, mind pedig nyílt rendezvényeken.

Munkám során szívügyemnek tekintem Erzsébet királyné és családtagjai személyiségének méltó, és amennyire csak lehet, hiteles bemutatását. Éppen ezért folyamatosan tanulmányozom az újabb és újabb elérhető történelmi forrásokat a témában, és fejlesztem előadói képességeimet is. Hiszem, hogy tökéletes munkát csakis ezek által végezhetek. Az előadásokon Czédly Mónika Magyar Kézműves Remek-díjas divattervező hazai és nemzetközi szinten elismert Erzsébet-ruharekonstrukcióit viselem.

Képesítéseim:

2016 és 2018: Mérnöki főiskolai oklevél és mesterdiploma
2018: Felsőfokú angol nyelvvizsga
2021: Kulturális rendezvényszervező részszakképesítés (OKJ)
2022: „Kuktából szakács. Első élő történelmi programom” élő történelmi előadó képzés (Open History – Németh Ádám)

Referenciáim megtekintéséhez kérem, kattintson ide.

Vas Viktória élő történelmi előadó
A Queen’s Stories
Múlt – a Jelenben